Saturday AM
Seny 2014.02.15. 15:48

Szóval jöjjön, aminek jönnie kell, avagy az ígért bejelentésem, ami finoman kifejezve is mindent meg fog változtatni. Ez miatt nehéz is belekezdenem, már csak azért is mert tudom, hogy lesznek olyanok, akiknek talán nem annyira fog tetszeni a dolog.
Kezdjük is az elejéről a történetet:
Szóval, az utóbbi hetekben levelezést folytattam a Saturday AM http://www.saturday-am.com/ vezetőjével. A Saturday AM egy újonnan indult online, nemzetközi manga antológia magazin, a MyFutprint amerikai cég gondozásában. A profilja, hogy a legjobb nemzetközi, független, még amatőr képregényeseket felfuttassa, és sikercímeket teremtsen a munkáikból. A kéthetente megjelenő számokban olvashatóak a manga fejezetek, a cég pedig a különböző merchandise propagandákra épül - hasonlóan a japán antológiás modellhez. A honlap elstartolása után pedig kiírták, hogy várják a világ minden tájáról a pályaműveket, hogy megtalálják a legjobbakat, akikkel együtt dolgozhatnak.
Mit mondhatnék, nagyon jól hangzott a dolog, így gondoltam én is bepályázok, elsősorban a kíváncsiságtól vezérelve, hogy mennyire állom meg a helyem a Saturday AM címei mellett, amik közt többek közt ott szerepel az Apple Black, ami ha fogalmazhatok Bakumanosan, az én Niizuma Eijim.
Szóval elküldtem a Saigami szinopszisát, az eddig meglévő oldalakkal egyetemben, éééés bejött.
A vezetőt lenyűgözte a Saigami, és abszolút lát benne potenciált, elsősorban azt kiaknázva, hogy egy feminin shounenről van szó, ráadásul női alkotótól. Így hát elkezdtünk komolyabb, üzletiesebb hangvételű e-maileket váltani, amikről nem számolhatok be, mert köt a titoktartási szerződés, de a lényeg, hogy elfogadtam a cég ajánlatát, és csatlakoztam a Saturday AM-hez, és a február 22-ei, számszerint 4. számban debütál a Saigami. :)
Ez eddig gondolom nagyjából mindenkinek szép és kerek, van itt azonban még egy dolog, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy egy rossz hír, ez pedig az exkluzivitás.
Vagyis a attól a ponttól, hogy debütálok a magazinban az oldalak kizárólagosan az antológiában szerepelhetnek online, vagyis semmilyen oldalra nem tölthetem fel őket, ide értve többek közt a MangaMagazine-t és a saját honlapomat is.
Ez a gondolat még a mai napig fáj, hiszen a honlap az indulása óta meghatározó mindennapos része lett az életemnek, és ijesztő belegondolni, hogy az eddig megszokott dolgok menete meg fog változni. Tudom, hogy most valószínüleg mindenkiben több kérdés is felmerült, hogy akkor most mi, hogy is lesz, úgyhogy próbálok mindent szépen pontokba szedni, és ha lehet akkor mindenki olvassa el végig, és senki ne hagyja félbe csalódottságból, felháborodásból, mert ez alapjáraton egyébként egy jó hír, csak várjátok ki a végét. ^^"
Szóval mielőtt rátérek a pozitívumokra, először is nézzük csak, hogy mi változik itt a honlapon:
Igazából... nem sok? A régi fejezetek maradnak, a remake feltöltött fejezetei maradnak, a többi mangám marad, valójában minden marad, az egyetlen változás, hogy nem fogok több Saigami oldalt feltölteni. Tudom, hogy sokan csak az új oldalak miatt jöttök fel, de azok, akiket a többi is érdekel, legyen az Napi Seny vagy egyéb a munkáimmal kapcsolatos dolgok továbbra is találhatnak majd kedvükre valót. Bár a debütálás szoros határideje miatt az utóbbi hetekben nem volt alkalmam a napi frissítésre koncentrálni, a jövőben mindenképp visszatérek ehhez a rendszerhez, hiszen bőven van még mit mutatnom, mesélnem, és lesz is. Folytatni fogom a remakehez kapcsolódó oldal evolúciót is, igaz kicsit máshogy, mint az eddigieknél, de bízom benne, hogy akiket érdekel, így is találnak majd benne kedvükre valót. Továbbá ne feledjétek, hogy vannak még más mangáim is, többek közt a Fake Wish, amit ha törik, ha szakad de be fogok fejezni idén.
És akkor most térjünk át a pozitívumokra, mert sok van! :D
1.Rekord gyorsasággal fog készülni a Remake, ugyanis két hetente 7-14 oldalt kell kihoznom a Sat AM-be, ami azt jelenti, hogy még az idei év folyamán legalább a 11-12. fejezetig el fogok jutni, vagyis alig másfél év alatt beérhetem a 16. fejezetet.
2. Bár a Saturday AM fizetős tartalom, mégis potom pénzért elérhető, jelenleg 5 dollár az éves előfizetés, ami nevetségesen kis összeg, belegondolva, hogy tényleg igényes, pro szintű munkákról van szó, havi két alkalommal. Én pl. már az előtt előfizettem rá, hogy kiderült, hogy egyáltalán közöm lesz hozzá. ^^
3. Profi háttér. Bár nem írhatok túl sokat a stábról és a háttérmunkálatokról, de a Saturday AM-ben egy profi csapattal dolgozhatok együtt, akik minden erejükkel azon vannak, hogy a munkámból a lehető legtöbbet kihozva teremtsenek sikercímet a Saigamiból. Itt nem amatőrök szárnypróbálgatásairól van szó, hanem komoly több éves, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakmabeliek munkásságáról. Konkrétumokat nem emelhetek ki, de annyit például majd láthattok, hogy a Saigami egy új márkalogó alatt fog futni, amit hivatásosok terveztek.
4. Merchandise - szintén nem írhatok semmi konkrétat, de a téma azt hiszem magáért beszél, csak úgy mint a japán modell esetében. Bakker de szeretnék ide többet írni, mert iszonyat király. XD
És azt hiszem kb. ennyi, amennyit még elhinthetek tájékoztató jelleggel, de higgyetek nekem, nagyon nagy dolog ez a Saturday AM, és a tervezetei, és még soha nem tűnt ennyire valósnak az, hogy Saigami eljusson mindenki polcára. ;)
De ehhez természetesen rátok, olvasókra is szükség van. A Saturday AM nemzetközi kiadvány, így természetesen a magyar olvasókat is tárt karokkal várjuk. Tudom, hogy az angolul nem tudók hátrányban vannak sajnos, de ha kellőképp naggyá növi ki magát a projekt és a cég, szerintem a többnyelvűség se lesz akadály.
Nem szoktam senkit se arra kérni, hogy nyissa ki értem a pénztárcáját, és valahol durva leírni, hogy csak akkor tudjátok tovább olvasni a Saigami Remake-et és a folytatást, ha fizettek érte, de valljuk be, ha esetleg egy magyar kiadó fogadta volna el a mangámat, akkor is ugyanez lenne a helyzet, nem? ^^" Valamint, ahogy azt korábban írtam jelenleg tényleg potom pénzért jár az éves előfizetés, amiért legalább 20 számot kaptok, és tényleg melegen tudom ajánlani, nem csak az én munkám miatt, hanem a többi alkotó páratlan és kemény munkája végett is.
A Saturday AM-mel kezdetét vette egy forradalom, ami átírhatja a nemzetközi manga viszonylatokat, és megdőlhetnek azok a korlátok, miszerint japánon kívül nincs esélye egy amatőr manga rajzolónak. Pedig ha belegondoltok, japán csak egyetlen ország, a Saturday AM viszont az egész világnak szól. :)
|