Saturday AM 9. szám 4. fejezet/1
2014.05.20. 23:22

Kicsit megkésve ugyan, de jöjjön a kis összegzés valamint a magyarítás a Saturday AM 9. számához, vagyis a Saigami 4. fejezetének kezdéséhez.
Egyszer szeretném már azzal kezdeni ezeket a posztokat, hogy minden flottul ment és időben leadtam, de asszem arra még várnom kell, mert természetesen most is épp az ellenkező szituáció diadalmaskodott. Sőt olyan mértékig, hogy ismételten csak kevesebb oldalt tudtam kihozni az eltervezettnél. :/ Na de nézzük csak az egészet az elejéről.
Annak ellenére, hogy iszonyatosan vártam, hogy elérjek végre a Zaoszi részekhez, rettenetesen rettegtem is tőle, mert tudtam, hogy rengeteg komoly hátterezős munkával jár majd, ami hagyján, hogy nehéz, mert a nehézségeket le lehet küzdeni akarattal és munkafegyelemmel, de a fő problémájuk, hogy rendkívül időigényesek. És bizony az idő az amiből egy kéthavi lapnál a legkevesebb van. A sztoriboarddal szerencsére hamar megvoltam (egyetlen munkában töltött éjszaka alatt XD) és a referencia képek terén is úgy döntöttem, hogy olyat választok, amiért nem kell messzire menni, és hosszas kutatómunkát végezni... szóval minden Zaoszi helység jelenleg Pécsről van mintázva XD Pontosítás végett, Pécsnek azon részeiről, amikről képek vannak a Hotel falain. XD Erről lőttem is nektek egy képet a szemléltetés végett:

Prosztó megoldás, vagy sem, nehéz volt más helyszínekkel gondolkodni, amikor 24 órán át szemezel ezekkel a képekkel, heti több alkalommal. XD
Magáról a konkrét fejezet részről pár gondolat:
A borító amolyan last minute ötlet és megoldás is volt, igazából csak úgy kedvem támadt valami ilyen jellegű Reijis dolgot rajzolni XD A vicces az volt, amikor elkészültem a kihúzással, és Fecó ránéz, majd rám, majd a képre, meglehetősen furcsa ábrázattal. Megkérdeztem, hogy nagyon elrontottam-e vagy mi a baj, ő meg: nem, jó ez csak... te nem szoktál ilyeneket. XD Utána jöttem rá, hogy kb. olyan lett az összkép, mintha Reiji valami divatlapnak pózolna, és ez tényleg meglehetősen szokatlan tőlem XD Na mindegy. XD
Az első két oldal volt az, amiket kifejezetten élveztem elkészíteni, új könnyű táj, kis poénkodás, igazi könnyed oldalak, aztán jött az igazi szörnyeget, a színes duploaoldal... Aki követ twitteren és instagrammon olvashatta, hogy az első nekifutásom csúfosan felsült, mert mit finomítsak rajta, nagyon elszúrtam. Fejben még olyan jó ötletnek tűnt, hogy egy ilyen jellegű tájképet vízfestékkel csináljak meg, és egész jól indult a dolog - amíg csak egyszerűbb dolgokat kellett festegenem, mint a felhők és fák XD Aztán ahogy elértem a városhoz borult minden. Rájöttem, hogy közel sem olyan jó a viszonyunk az akvarellel, hogy ez beleférjen, és,hogy a beállítás, amit választottam elsőre egyszerűen kivitelezhetetlenné teszi az egészet így kb. 3 nappal a határidőm előtt fogtam és kukába vágtam az egészet. Ezután kb. megállás nélkül kattogott az agyam, hogy miként is tudnám kivitelezni ezt a duplát, míg végül eljutottam oda, hogy maradt alig egy fél napom. Így jutottam el a számban is szereplő lebutított gyenge tájképhez, ami még így is jobban sikerült mint lomtárazott elődje. ><" Rengeteg hiba van rajta, és az is elég ciki, hogy időspórolás végett csak Seant raktam rá a képre... fáj ez az egész úgy ahogy van, szóval ezúton is elnézést ezért a gyenge teljesítményért. :/ Ha eljutunk odáig, hogy önálló kötetmegejelenés egész biztos újracsinálom majd ezt a duplát.
Az ez utáni oldalak már csak időigényesek voltak igazából, semmi különösebb problémát nem okoztak, ha nem számoljuk azt, hogy mennyire problémás félkómában alvás helyett rajzolgatni. XD De tekintve, hogy az utóbb hetekben ez a standard létformám már meg se kéne ezen lepődnöm. ><"
És igen, gondolom mindenkinek feltűnt, hogy ez a mostani rész olyan rövidre sikerült. Az igazság az, hogy rövidebbnek voltaképp nem rövidebb, mint az előző két szám Saigami adagja, hiszen azok és ez is 7-7 oldalasak, itt viszont a 7-ből 3 színes, ami azt jelenti, hogy kizárólag 4 normál oldal tartozik ehhez a számhoz, amin ténylegesen zajlanak az események, panelekkel és párbeszédekkel. Bocsi ez most így sikerült, ha belepusztulok se sikerült volna azt a plusz két oldalt összehoznom, így csúsznak a kövektező számba. Amit nyílván megint ilyen épp-hogy módon fogok kivitelezni, utána viszont jön a szünet és a világmegváltás.... vagy nem XD Na mindegy, inkább hozom nektek a magyarítást, a feladat a szokásos, tartsd lenyomva az egered és húzd vadul lefelé. XD Jó olvasást! :)
S: Húzzatok bele srácok, már a célegyenesben vagyunk!
R: Higgadj le, kapitány. Itt hátul van egy kis lemaradás-
S: Mondd, hogy nem alszik menet közben...?
R: Ez a lány kivisz az észből...
R: Egy átokverte sziklaszirten vagyunk! Hogy alhatsz be? Gondolkozz már!!
A: De így legalább nem kellett óránként megállnunk...
S: Kitartás, mindjárt ott vagyunk. Innen már látni lehet Zaoszt!
S: Rettegj Zoasz, jövünk!!
S: Zaosz ennek a régiónak a fővárosa és egyben Saigami irányító központ is. Össze se lehet hasonlítani a klánunk városával. Itt több száz saigami él, meg persze egy csomó más érdekes dolog is van még.
Felirat: Mágia bolt
A: Ezen asszem már meg sem kéne lepődnöm.
A: Szóval, most hova is megyünk?
S: A zaoszi saigami központba.
Felirat: Zaosz - Garon fővárosa ; Saigami Központ
A: Wow.
S: Ó, igen!! Végre itt vagyunk!
|